F. Chopin: e-moll zongoraverseny I. tétel
Chopin e-moll zongoraversenyének (Op. 11) I. tétele, az Allegro maestoso, egy nagyszabású, szonátaformájú nyitótétel, amelyet Chopin 1830-ban komponált. A legismertebb Chopin-művek közé tartozik, számos film zenéje mellett felhangzik Leonyid Zorin a „szerelem himnuszaként” is emlegetett 1967-es színdarabjában, a Varsói melódiában.
A történetben egy szovjet háborús hős fiú és egy Moszkvában tanuló lengyel lány egymásba szeret, de házassági kérelmüket az ötvenes évek Szovjetuniójának rideg törvényei alapján elutasítják és tíz hosszú évre elszakítják őket egymástól. Amikor legközelebb találkoznak, már mindketten házasok. Újabb tíz év elteltével pedig, a régi érzelmek fellángolása ellenére, már túl késő, hogy szerelmük beteljesedjen.
A darabot magyarországon a Nemzeti Színház akkori kamaraszínháza, a Katona József Színház mutatta be Törőcsik Mari és Sztankay István kettősével, Iglódi István rendezésében, 1968-ban. Az előadást a korabeli színházi élet szenzációjaként tartották számon, Töröcsik Mari pedig ezzel a szerepével vált a magyar színjátszás meghatározó művészévé. Ő maga úgy mondta; “akkor avattak színésszé”.
Helga szerepe Kátya dédelgetett álma volt, ő ajánlotta a darabot Orlai Tibornak, aki felkarolta Kátya ötletét.
Így történt, hogy a 68-as ősbemutató után, 2018. szeptember 14-én – ahogy az egyik kritikában írták – egy a “legendássá vált színre vitelhez hasonlóan perzselő erejű előadás született”, ezúttal már Kátyával Helga szerepében, Kocsis Gergely rendezésében, ahol Kátya partnere Adorjáni Bálint lett.
Kátya játékát mind a nézők, mind a kritikusok hatalmas lelkesedéssel fogadták. Előbbiek imádták a kezdeti incselkedő, oroszul törve beszélő lány szerepében, a szakmai értékelések pedig a drámai fordulatoknál bemutatott mély érzelmi skáláját méltatták.
“Tompos Kátyánál keresve sem lehetett volna jobb színésznőt találni a lengyel Helga szerepére. (…) Játéka ebben az előadásban (is) lenyűgöző, nem csoda, ha a néhai ikont, Audrey Hepburnt juttatja eszünkbe, hiszen egyszerre törékeny és erős, laza és elegáns, ugyanakkor vicces, habókos, és remekül áll neki, ha mérges. A lengyel Helgaként vétett nyelvtani hibái és akcentusa, az, hogy mondatainak csak az utolsó szótagjára kerül nyomaték, valamint hogy szinte végig kérdő hangsúllyal kapjuk meg a kijelentő mondatait is – nos, mindez végtelenül szeretnivalóvá és kissé komikussá teszi a karakterét.
A legfantasztikusabb Tompos alakításában talán az, ahogyan képes bemutatni egy nő jellemváltozását az évek múlásával, pontosabban azt, ahogyan a női szív megfagy, érzelmei alábbhagynak. Az egyetemista Helga bolondos, minden apróságnak örülni képes lány, mozgása szertelen, erőteljesen gesztikulál, hangosan beszél. A tíz évvel idősebb Helgában már megvan a távolságtartás, öntudatos, pontosan tudja, hogy mennyit is ér, de még elevenen élnek benne a régi szerelem emlékei, még nem fél nyitott lenni és remélni, vágyik az érzelmekre, a Vitekkel közös életre. A negyven körüli Helga már ünnepelt díva (az előadás hetvenedik percében dalra is fakad, szívszorítóan gyönyörű orosz dalt hallhatunk Tompos előadásában), világszerte turnézik, szoros napi- és szigorú étrendet követ, imádott édességeiről is le kell mondania a tetszetős külső érdekében. Elillant belőle az „édesség” – egy keserű nőt látunk, aki minden idegszálával a karrierjére összpontosít: hivatását tekinti már társának. Egy kissé felszínes, lekezelő élő szobrot lett, aki örökre leszámolt a romantikus illúziókkal. Egyetlen este alatt ennyire ellentétes pólusokat megjeleníteni, ekkora érzelmi hullámvasutat bejárni valóban csak a nagy színésznők tudnak.”
Ma este mi is Kátyát ünnepeljük, megidézve ezer arcát a saját bevallása szerint számára talán legfontosabbnak, a szerelemnek.
A kép 2018-ban az előadás során készült Kátyáról, Helga szerepében.
